Közlekedésbiztonság Technológia Járművezető-képzés

Lehet a hibrid olyan környezetbarát, mint a villanyautó?

• 2026.04.29 10:03
Lehet a hibrid olyan környezetbarát, mint a villanyautó?
  • Az elektromos autók környezeti lábnyomát vizsgáló Green NCAP meghökkentő eredményre jutott

  • A járművek környezeti terhelését összevetve úgy találták, hogy egy full hibrid családi SUV lehet éppen annyira környezetbarát, mint egy EV

  • A tesztek közzététele után kérdéses, helyes-e az EU-nak az akkus elektromos autók kizárólagosságára való törekvése


Az európai nagy zöld átállás sodrásában szinte már-már hittételként kellett elfogadnunk, hogy az akkus-villanyos autó - teljes életciklusára vetítve - kevésbé terheli a környezetet, mint egy belsőégésű motorral, vagy azzal is szerelt társa. Az EU-s dokumentumokban az EV-k kibocsátását zérónak feltételezik, és ehhez képest minden hibrid és belsőégésű többlet terhet jelent a bolygónak. Ezen az alapvetésen alapul az a - mostanában több szempontból támadott - jogszabály, amely megtiltja 2035-től a belsőégésű motorral szerelt személyautók forgalomba helyezését.

Csakhogy úgy tűnik, a hittétel nem állja ki a mindennapi gyakorlat próbáját. Még akkor sem, ha a próbát kifejezetten zöld elkötelezettségű szakmai testület végzi. Az NCAP, vagyis az unióban forgalmazott új autók biztonságosságát minősítő szervezet mintájára létrejött a Green NCAP. Ez a klímaváltozás ellen küzdő szervezet kicsit közelebbről is megvizsgálta az akkus elektromos autók valós környezeti terhelését, illetve összehasonlításokat tett egyes hibrid és csak belsőégésű hajtással ellátott járművek és az EV-k között.

És itt a nagy meglepetés: egy benzinmotoros hibrid SUV ugyanolyan környezeti besorolást érhet el, mint egy nagy akkumulátor csomaggal szerelt, nehéz elektromos autó. A súlynak ugyanis nagyobb hatása van a környezeti lábnyom nagyságára, mint sokan gondolják - állítja a Green NCAP.

A teszten a benzines full hibrid Dacia Bigster ugyanolyan magas összesített értékelést kapott, mint a teljesen elektromos Cadillac Optiq SUV. A Bigster full hibrid hajtását az anyacégtől, azaz a Renault-tól kapta, amely a maga műszaki eszközeivel igyekezett átültetni a Toyota nagyon sikeres megoldását. Emlékezetes, hogy a világ első sorozatgyártású, nagy szériás full hibrid (öntöltő hibrid) személyautója a Toyota Prius volt, amelyet 1997-ben mutattak be Japánban. Ez a modell hozta el az áttörést a benzin- és elektromotorral közösen működő, külső töltést nem igénylő technológiában. A Toyota full hibrid hajtásrendszerei azóta számos gyártó kínálatában megjelentek. Akár úgy, hogy megvették a licencet, akár úgy, hogy kifejlesztették a saját megoldásukat.

Ugyanakkor az EU szigorú szabályozásának jelenleg nem felelnek meg a full hibridek. Ebből a szempontból kiemelkedő jelentőségű, hogy egy zöld elkötelezettségű, független szakértői szervezet gyakorlati tesztje során úgy találja, egyes full hibrid modellek környezeti lábnyoma nem nagyobb, mint egyes EV-ké.

A Dacia Bigster három és fél csillagot kapott az ötből a Green NCAP-tól. A full hibrid mindössze 4,8 l/100 km-t fogyasztott a Green NCAP tesztjén. Ráadásul az autó sokkal könnyebb, mint egy elektromos autó, így a gumiabroncsok kopása, azaz károsanyag-kibocsátása is alacsonyabb.

A Green NCAP nagy hangsúlyt fektet az elektromos autók akkumulátorának méretére és a járművek saját tömegére. Egy nehezebb autó nagyobb akkumulátorral lényegesen több energiát igényel, és magasabb kibocsátást produkál, mint egy kisebb, könnyebb autó. A Cadillac Optiq is egy méretes és súlyos – 2,4 tonnás – jármű, így kénytelen volt beérni 3,5 csillaggal.

A kis méret és a könnyű felépítés azonban önmagában szintén nem elég a diadalhoz. A Dacia Sandero alacsony önsúlya ellenére is csak három csillagot ért el. A benzinmotorja ugyanis 5,7 l/100 km-t fogyasztott, ami magasabb, mint a jelentősen nagyobb Bigsteré.

Számos tudományos kutatás megállapította korábban, hogy egy elektromos autó károsanyag-kibocsátása alacsonyabb a teljes életciklusa alatt, mint egy benzin- vagy dízelüzemű autóé. Ezek a tanulmányok azonban csak a szén-dioxid-kibocsátásra összpontosítottak, és nem vették figyelembe például a gumiabroncsok kopásából származó port, amelyeket a Green NCAP tesztjei viszont figyelembe vesznek.

Ha EV-t hasonlítanak össze EV-vel, akkor a kisebb méretű elektromos autók gyakran magasabb értékelést kapnak a Green NCAP tesztjein. A Renault 4 és 5 villanyos változata legutóbb egyaránt a legmagasabb, ötcsillagos értékelést kapta, részben azért, mert jó eredményeket produkált az akkumulátorgyártás és -újrahasznosítás terén.

A full hibrid technológia érdemeinek elismerése időszerű lenne, hiszen ezek az autók nem igényelnek külön töltőhálózatot, sokkal kevesebb ritka földfémet, drága fémeket és ásványokat tartalmazó akkut igényelnek. Az is az előnyeik közé tartozik, hogy alacsony sebesség esetén be sem indul a benzinmotorjuk, azaz dugóban, zsúfolt városi forgalomban lokálisan nem, vagy csak alig szennyezik a levegőt. 

A full hibrid technológia olyan átmeneti műszaki megoldás lehetne, amely jelentősen csökkenti a nagyvárosok levegőjének a terhelését mindaddig, amíg a villanyautók tömegesen el nem terjednek a kontinensen.


N. V.